Ismerkedni ma és ötven éve

Love Cafe | 2016.03.11 |

Sugár Krisztián írása.

 

Egy télvégi szombaton a Love Café (Szex)Társas est programján a beszélgetősarokban feltettem a többi részvevőnek egy engem régóta foglalkoztató kérdést.

Szerintetek könnyebb volt ismerkedni ötven éve, mint ma?

Bevallom, provokálni akartam. A kérdésről és a válaszról elég sarkos véleményem van (NEM könnyebb!), viszont arra számítottam, hogy a válaszadók megerősítik, amit idáig többnyire hallottam (IGEN, könnyebb). Korábban azt tapasztaltam, hogy nem csak az idősebb korosztály él az „Azok a régi szép idők” hipnózisában, de saját korosztályomban és a nálam jóval fiatalabbak (és nem csak a konzervatív, vallásos értékrendűek!) között is szép számmal akadnak, akik a jelen kor érték- és mintaválságától (meg néhány párkeresési kudarctól) visszariadva a múltban, a régi minták vélt biztonságában keresnének menedéket.

A válaszok többségét hallva azonban kellemes meglepetésben volt részem. Ezúttal nem hangzott el, hogy a fogyasztói társadalom a bűnös, mert túl sok választási lehetőséget és a társ ki- és lecserélhetőségének illúzióját kínálja, bár ezt a tényt nem tagadtuk. A körben ülők nem idealizálták és nem vágyták vissza a falvak zárt közösségét, ahol az eladó sorba került leány három-négy legény közül választhatott férjet magának. A társkeresési helyek, fórumok hiányát sem okolta senki. Olyan emberek gyűltek össze, akik egyszerre látták napjaink nehézségét és lehetőségét.

A biztonságosnak tűnő régi párkeresési minták ugyanis valóban felbomlóban vannak vagy már felbomlottak, az újak még nem alakultak ki. Régen majdnem minden férfi és nő társra talált, megházasodott és kevesen váltak el – persze nem kis részben a válás tilalma vagy azt kísérő megbélyegzéstől, kiközösítéstől való félelem miatt. Ma kevesebben élnek tartós párkapcsolatban, házasságban és a kapcsolat felbontása is látszólag kevesebb akadályba ütközik.

Úgy tűnik, a párkeresésben is beköszöntött a piaci szabad verseny és a „vadkapitalizmus”, ahol a keresletet vonzalomnak, a kínálatot vonzalomkeltő képességnek hívják. Itt mindnyájan megméretünk, egyszerre keresünk és kínálunk. Keresünk párt, rövidebb vagy hosszabb távra, bizonyos külső és belső tulajdonságokkal és kínáljuk önmagunkat, külső és belső jegyeinkkel.

crdlbil

“Vonzalomkeltő képességek”

Aki hosszú ideig nem kel el, az gyakran frusztrált és csalódott lesz, hajlamos a szabad piacot, a keresletet, a kínálatot vagy a „konkurenciát” (fiatalabb, szebb nő, mint én vagy gazdagabb, magasabb pasi, mint én) okolni. Sokszor joggal. Valóban megnőtt olyan szempontok szerepe – fiatalság, szépség, pénz – amik egyrészt mulandóak és esetlegesek, másrészt nem egy ember belső értékeiről szólnak. A valóban jogos felháborodás közben csak azt felejtjük el, hogy az idő kerekét nem lehet visszafordítani akkorra, amikor még kevesebb és más elvárások voltak, a „szabad versenyt”, az egyre nyitottabb párkereső „piacot” nem tudjuk megrendszabályozni.

Ha huzamosan nem találok társat, egyet tehetek: megvizsgálom önmagamat, mint „kínálatot”. Miért nem tudok vonzalmat kelteni a másik nemben? Külső vagy belső tulajdonság miatt? Egyszerűbb esetben elég a termék „csomagolásán” változtatnom: másképp öltözöm, másképp vágatom a hajam, ápoltabb leszek stb. Lehet, hogy sportolnom kellene, többet aludni, egészségesebben táplálkozni. Ezek már a termék tulajdonságai, azaz lehet, hogy „termékfejlesztésbe” kell fognom. Még nehezebb, idő-, energia- és pénzigényesebb lehet, ha belső tulajdonságaimon kell változtatnom VAGY elfogadnom, de bármelyik döntés növeli énerőmet, így a vonzerőmet is a párkereső piacon. Előfordulhat, hogy gyökeresebb átalakulásra van szükségem: megváltoztatom életmódomat, hivatásomat, munkahelyemet. Lehet, hogy a „marketing” stratégián kell változtatnom, másképp beszélni, kommunikálni emberekkel vagy éppen a „célpiacon” úgy, hogy más társaságokba kezdek járni. Ritka esetben az „árpolitikát” is átgondolhatom, azaz mennyiért adom magam?

Biztos vagyok benne, hogy jónéhányaknak sokkoló ez a közgazdasági/marketing hasonlat és tiltakoznak, ha piaci árucikkhez hasonlítják őket. Viszont aki a fentiekből azt a következtetést vonta le, hogy csak a szépeknek, a fiataloknak, a gazdagoknak, az erőseknek és az okosaknak vannak jó ismerkedési esélyei, fatálisan félreérti a „piac” működését. Ezek a tulajdonságok – bár kétségtelenül van hatásuk – sokkal kevésbé befolyásolják az ismerkedő „piaci értékét”, mint hinné. A vonzalomkeltő képesség véleményem szerint döntően az önelfogadástól, az önbizalomtól, a kisugárzástól függ – így ebben a logikai láncolatban. Ez lehet eredménye a fenti tulajdonságoknak, de még gyakrabban nem belőlük következik. Tévedés az is, hogy kisugárzás vagy van, vagy nincs, az önbizalom is fejleszthető, ez mind önismereti munka és önelfogadás eredménye.

Napjaink társkeresésének „piacos” jellege, nehézségei, kudarcai tehát kedvező esetben önmegismerésre, fejlődésre késztethetnek minket, amit a „régi szép idők” vélt biztonsága nem kényszerített ki. Így sok szempontból tényleg saját, önmagunk fejlődése érdekében tett erőfeszítéseink termékei vagyunk. Ezért gondolom, hogy az ismerkedés nem csak könnyebb ma, mint ötven éve – ezt a beszélgetősarok visszaigazolta – de fejlődésünket is jobban szolgálja.

Vélemény, hozzászólás?